Társszervezetek programajánlói

SORSOK FORDÍTÁSA

A pszichoterápia és tanácsadás hatása

A Pszichoterápia folyóirat 13. konferenciája,

2017. május 12-13.

https://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2017-es-konferencia/jelentkezes/

MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

A HR-ESEK, VÁLLALATVEZETŐK
ÉS ICF COACHOK ÉVES TALÁLKOZÓJA

2016.november 30.

Szabó Gabi ajánlja:

Kedves Kollégáim,

az International Coach Federation Magyar Tagozatának alelnökeként írok most nektek.
Az ICF elkötelezett támogatója a világban és itthon is a coach szakma fejlődésének.
Először szervezünk olyan konferenciát, ahol elsősorban vállalati vezetőket és a HR szakma képviselőit szólítjuk meg, azzal a céllal, hogy közösen kutassuk, vizsgáljuk, miként működik a coaching ma a vállalati környezetben.
Remek lehetőség fejlesztő szemléletű HR vezetőkkel, felelős vállalati vezetőkkel találkozni, megismerni gondolkodásukat, projektjeiket.

A HR BRAND(em) konferencia keretén belül adja át Turai Léda MCC, az ICF Global elnöke a Prism Award 2016. évi díját, mely a coachingot a fejlesztésben és szervezeti működésben legjobban intergráló és működtető magyar vállalat kap.

Az ICF nemzetközi Prism Award díjának versenyében a legjobb öt között szerepel az Ericsson Magyarország. Az ICF idén eldöntötte, hogy a döntős 5 vállalatot emeljék ki és ünnepeljék, míg eddig csak az első és a honorabe mention kategóriát emelték ki. Az Ericsson a nemzetközi mezőnyben döntős lett. Jó példa ez arra, hogy a magyar vállalatok vezetői és a fejlesztésért felelős HR-szakemberek hisznek a coaching erejében. Az ő munkájukat is hallhatjuk, megismerhetjük ezen a napon.


Szeretettel hívlak Benneteket erre konferenciára, 2016. november 30-án, a Telekom székházba.
A konferencia honlapját megtaláljátok itt: https://icfkonferencia2016.blbl.hu/ 
Ha bármi kérdésetek van, keressetek bátran!
Addig is jó időket kívánok nektek,
szeretettel,
Szabó Gabi