Hajdu-Kis Diána
veszteségszakértő, coach, HR tanácsadó

BEMUTATKOZÁS

Személyes indíttatásból kezdtem a gyász jelenségével foglalkozni, majd egyre inkább szakemberként is elköteleződtem e téma mellett. Tapasztalatom alapján a szervezetek világában kevés helye, tere van a szimbolikus (egy fontos projekt bedőlésétől, az irodaköltözésen keresztül egy kolléga felmondásáig) és/vagy haláleseti veszteségek felismerésének és elgyászolásának -még az olyan munkahelyeken is, ahol munkakör jellegéből adódóan gyakrabban találkoznak ezzel a munkatársak. A feldolgozás támogatásának szükségességét az a koronavírus-járvány és a mostani gyorsan változó gazdasági környezet is aláhúzza. HR, coaching és gyásztanácsadói tudásomat és tapasztalatomat tavaly megjelent könyvemben foglaltam össze, melynek célja a témával kapcsolatos szervezeti tudatosság és eszköztár növelése, bővítése.
Weboldalam

PROGRAM AJÁNLÓ
Megerősödve előrelépni - hogyan nézzünk szembe és dolgozzuk fel kisebb-nagyobb veszteségeinket a szervezetben
Időpont: szeptember 16. péntek
Műfaj: workshop 

A veszteségeinkkel való szembenézés klasszikusan kevésbé volt jelen a szervezetfejlesztés témái között. Az elmúlt pár év történései és a mostani bizonytalan gazdasági környezet azonban sok olyan szervezeti helyzetet teremt, ahol akár szimbolikus veszteségekkel (mint bebukott projektek, elveszített ügyfelek) akár konkrét halálesetekkel többet találkoztunk - és várhatóan fogunk is. Az elmúlt 10 évben az ezekkel való feldolgozási munka és az ebből nyerhető szervezeti reziliencia előmozdításának módszereit fejlesztettem, melyről tavaly jelent meg könyvem. Ezek alapvetéseit osztom meg a workshopban a részvevőkkel, néhány gyakorlattal fűszerezve.