
Nő, Élet, Szabadság - Új perspektívák Szíriában
Úti beszámoló és közös gondolkodás az észak-szíriai feminista társadalomkísérlet mentén
Gál-Nádasdi Marci és Keszthelyi Balázs

A program rövid leírása
Saját élményeim és tanulságaim mentén tárom fel az egyedülálló társadalmi kísérletet ami jelenleg is zajlik Észak-Szíriában. Elmesélem mennyire mást jelent nekik a közösség, a szabadság és a nemi egyenlőségért folytatott harc.
A különleges valóságuk megértéséhez leginkább a kérdések és válaszok segítenek hozzá, így erre mindenképp lesz tér. Ahogyan egy kicsit közelebb kerül a téma és a szíriai alternatívák, úgy hívjuk a résztvevőket közös gondolkodásra, értelmezésre.
Egyre gyakrabban lép a dominancia a kooperáció, a cinizmus a párbeszéd helyére, és mintha tényleg elmúltak volna a viszonylagos nyugalmat jelentő boldog békeidők. Ebben a változó világban nevelkedő fiatalként, mióta kinyílt a szemem a világra a megoldást, az alternatívákat keresem. Ezért is lettem szervezetfejlesztő, illetve pontosan ezért mentem az év elején egy hónapra Szíria eldugott sarkába, Rozsavába ahol az ott élők egy évtizede próbálnak a polgárháború közepén egy társadalmi forradalmat véghez vinni. Legfőbb értékeik a párbeszéd, a nemek közötti egyenlőség, a barátság, az egymás felé fordulás és a közösségekbe vetett hit. A vágy, hogy az ott tapasztalt élményeim megoszthassam és közös gondolkodásra hívhassak lehetőleg minél több embert hívja életre ezt a programot.
Kollégámmal, Keszthelyi Balázzsal nem titkolt vágyunk, hogy e távoli világba való betekintés után a jelenlévők saját életükre, közösségeikre és jelenükre fordítsák át a hallottakat. Gondolkozzunk együtt egy szabadabb, emberibb jövőről!
Időpont: 2025. június 21. szombat (pontos idősáv később)
Időtartam: 90 perc
Maximum létszám: 30 fő
A programtartók:

Először a Corvinuson, a pezsgő diákszervezeti életben találkoztam a szakmával, s azóta nem vesztettem szem elől. 22-ben végeztem HR fókuszú közgazdászként, és kis kitérő után a Flow kötelékében kezdtem elmélyedni az OD világában. Erős rendszerszemlélettel rendelkező szakemberként látom magamat, akit legjobban az együtt gondolkodás és alkotás inspirál. Fontos mérföldkő volt a karrierem során Laloux "Jövő szervezetei" című könyve, mely tovább mélyítette a korábbi érdeklődésemet az önszerveződő, partneri és emberközpontú szervezetek iránt. Részben ezek az impulzusok vezettek oda, hogy 25 januárját Észak-Kelet Szíriában töltöttem, hogy megismerhessek testközelből egy olyan kísérletet ami társadalom szintjén próbálja ezeket az értékeket implementálni.
Emellett szintén januári kezdettel lettem tagja a Flow Alapítvány kuratóriumának, ami szintén összecseng a fentebb említett hatásokkal, lehetőségekkel.
Habár a Flow Consulting-gal közös utam épp véget ér, életutam következő szakaszában sem szeretném és nem is tudnám megváltoztatni azt a tényt, hogy én mélyen, belül mindig is szervezetfejlesztő leszek
2017 óta foglalkozom csoportokkal, támogatok fejlesztési folyamatokat. 2023 óta vagyok a Flow Consulting trénere. Végzettségem szerint marketing kommunikációs szakember (Károli BTK), és HR tanácsadó (ELTE PPK) vagyok.
Munkám során az a legfontosabb számomra, hogy a résztvevők stimuláló és számukra motiváló impulzusokat kapjanak, melyek segítik a jövőben azt, hogy képesek legyenek tovább tanulni, és alkalmazni új készségeiket. Tanácsadóként azt érzem a legnagyobb feladatomnak, hogy ezt az eredményt ne a véletlenre bízzam, hanem tudjam katalizálni is.
Célom, hogy egyenrangú és biztonságos kapcsolatban dolgozzunk ügyfeleimmel, amely lehetővé teszi, hogy egy fenntartható, kreatív és kihívásokkal megbirkózó légkört teremt. Human Synergistics® szervezeti kultúra- és vezetésfejlesztési képesítéssel rendelkezem.